Csapatunk 2005-ben, a szlovákiai Révkomáromban alakult azzal a céllal, hogy összefogjuk a környékbeli bringásokat, és közösen túrákra, versenyekre járhassunk.

A MaMa-Trek névválasztás egy hagyományosan megrendezett komáromi túráról ered, ahol csapatként indultunk, és hirtelenjében Kádek Laci, a csapatunk vezetője saját becenevét és bringája márkáját összekombinálva kihozta a MaMa-Trek nevet. Nem sokkal később elindult honlapunk első verziója, mely eleinte csak információkat, fotóalbumokat tartalmazott, majd később bevezetésre került a vendégkönyv, mely máig honlapunk szerves részét képezi. Több nagyszabású megújulás után ma itt tartunk.

Változások nem csak a honlap, de csapatunk életében is történtek. Az eleinte megengedett alkohol tartalmú italok fogyasztása kikerültek a túráinkból, mindenkitől elvárjuk a bukósisak viselését, valamint, hogy felkészülve érkezzen a túrára. Az elegendő víz nagyon fontos egy út során, hogy legalább a frissítő pontok között mindig legyen mit inni. A szőlőcukrok, gyümölcsök, kekszek és müzliszeletek mindig jó energiapótlóknak minősülnek, ezért nem árt, ha van az embernél. Nem szabad elfelejteni, hogy akkor kell enni, amikor nem vagy éhes, és akkor inni, amikor nem vagy szomjas. Ami a bringák technikai állapotát illeti, lehetőleg mindig útra készen kell állnia, hiba nélkül, hogy egy túrán a lehető legkevesebb technikai problémával találkozzunk.

A túráink igényessége az évek alatt megnőtt, így kérünk mindenkit, hogy csak akkor jöjjön, ha tényleg fizikailag felkészültnek érzi magát hozzá. Útjaink főként a magyar hegységekbe vezetnek (Gerecse, Börzsöny, Pilis, Vértes), amelyek erdei útjai, ösvényei remek túrákra adnak lehetőséget. Hogy az adott túra milyen igényes, illetve milyen kerékpárt igényel, arról a fórumban, üzenetben vagy telefonon szerezhettek tudomást. Főként erdei terep túrákat szervezünk, de alkalomadtán aszfalttúrákat is összehozunk.

A túrák mellett csapatunk több MTB Maratonra, ill. úti versenyre is eljár, legyen az Szlovákia, Csehország vagy Magyarország területén. Célunk ezeken nem a győzelem, hanem a részvétel, és a táv teljesítése. Ennek ellenére nagy büszkeséggel tölt el minket, hogy Ancsin Marek csapatunk színeiben 2011-ben megnyerte a Magyar Amatőr Kupa bajnokságot.

2011 óta csapatunk tagjai egyedi kerékpárruházat tulajdonosaivá váltak, így aki piros ruhában tekerő bringásokkal találkozik, elgondolkodhat, hogy vajon nem mi voltunk-e... :)


Ha fel szeretnéd venni velünk a kapcsolatot:
Kádek László - a MaMa-Trek csapat vezetője, tel.: +421 917 514 254
ifj. Kádek László - webszerkesztő, tel.: +421 915 175 442

Csapat-mail: info@mama-trek.hu