Egy több, mint kéthetes kihagyás után sikerült újra elindítanunk oldalunkat, hogy folytatódhasson az itt megszokott élet. Reméljük a kihagyás után visszatérnek kukkolóink és nem utolsósorban íróink is, hogy feltöltődve folytathassák azt, amit itt abba kellett hagyniuk...
Hogy mi is történt valójában: Mint tudni, az oldalunkon többször is előfordult már hosszabb-rövidebb kiesés. Sajnos a szerverek nem voltak elég megbízhatóak, ezért a tárhelyszolgáltatónk lépni kívánt ez ügyben és sikerült is megegyezniük egy másik vállalattal, akik átvették az összes felhasználót új szervereikre, hogy itt nagyobb megbízhatóság mellett üzemeltethessük oldalainkat. Hogy a szolgáltató teljes leállása előzetes bejelentés nélküli volt az sajnálatos, viszont szeretnénk megköszönni minden eddigi lehetőséget a volt tárhelyünknek és reméljük a továbbiakban az új szolgáltatónkról csak pozitívumot fogunk tudni majd elmondani.
MaMa-Trek Road Team
Míg a MaMa-Trek csapat több tagja otthon, jó meleg szobában várja a jobb időjárás eljövetelét, addig csapatunk más tagjai szembenézve a kemény időjárással, legyen az hideg vagy akár szakadó eső, bringára ülnek, és tekernek. Így tett Ancsin Marek és édesapja Ancsin Róbert is, akik bekapcsolódva a magyarországi Amatőr Kupa Versenysorozatába összesítésben és az egyéni távokon is előkelő helyeken végeztek. A versenysorozat helyszínei közt szerepelt többek között Pilis, Szerencs, Tatabánya, Balaton és Tarján is. Összesítésben Ancsin Marek a 2. helyen végzett kategóriájában, Ancsin Róbert pedig a 10. helyet szerezte meg. Gratulálunk Nekik!
Rusavská 50ka - 2010.8.14.
Stupava Trophy 2010 - Stupavský MTB Maraton
Csapatunk idén először vesz részt a Stompfai MTB Maraton nyári versenyén. A téli versenyüket a legnagyobb biztonsági felkészülés, színvonalas szervezés, szívélyes fogadtatás, szép nyeremények jellemezték, és mi biztosak vagyunk benne, hogy ez a nyári maratonjukon sem lesz másképp.
A képekre kattinva nagyobb méterben megtekinthető a rendezvény programja, támogatói, illetve választható pólói.
A részletekre kattintva megtekintheted a rendezvény promo videóját, illetve az előző év kisfilmjét.
MaMa-Trek kerékpáros mez
Örömmel tudathatjuk Veletek, hogy készülőben van csapatunk saját kerékpáros meze. A béta tervezet alább megtekinthető, a végleges verzió pedig remélhetőleg még a következő hét folyamán elkészül. A rövidujjú dressz mindenkinek névreszólóan készül, az áhított név/becenév a galléron lesz feltüntetve. Az árát sajnos még nem tudjuk, de feltételezhetően pólónként 30-40 € között fog mozogni. Kérjük, aki szívesen rendelne, minél előbb jelezzen nekünk a darabszámot, méretet, illetve a gallérra írt nevet illetően, köszönjük!